Kia Kőszív

KIA

KŐSZÍV (SZÍVREGÉNYEK 3)

Fülszöveg

Amint megpillantja, Léna tudja, hogy a férfi és ő összetartoznak, akkor is, ha a férfi sokkal idősebb nála, és akkor is, ha már ránézésre is szörnyen nagy nőcsábász, akinek nyilvánvalóan nem áll szándékában megállapodni.

Krisz élvezi a csábítást és a hódítást, soha nem gondolkodik hosszabb távban, egyszerűen csak szereti jól érezni magát. Lénával kapcsolatban sincsenek más tervei, mégsem bánja, hogy a lány nem adja magát könnyen, ahogy azt sem, hogy közelebb kerül hozzá, mint korábban bárki.

Azonban mindent felborít, amikor mint tanár és diák néznek egymással szembe – és ez még csak a kezdet…

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, azt mondanám izgalmas. Itt már neccesebb volt a korkülönbség . Alapjáraton értetlenül álltam volna előtte, de Léna különlegessége magyarázatot adott némiképp (meg aztán, ha az ember egyszer szerelmes lesz...). 

Kezdettől fogva feszültség lebegett a szereplők körül. Bizonyos fokig kiszámítható volt a történet, másrészről, viszont egyáltalán nem. Sőt! Sokszor jobban izgatott a környezet reakciója egy adott történésre, mint a főszereplők sorsa.

Sokkal jobban bevonta a szerző a mellékszereplőket, itt nem éreztem, hogy Lénáék egy buborékban léteznek (míg az előző köteteknél kicsit megvolt ez az érzés). Aztán egy ponton némely mellékszereplő hirtelen a történet középpontjába került, ami számomra az egész könyv legszebb pillanata volt. Főleg, hogy ők ketten nagyon sokáig vártak, hogy ismét találkozzanak.

Rengeteg új szereplőt kaptunk, például Léna testvéreit, akik közül Iván keltette fel a figyelmem, Ákosra emlékeztetett, csak talán egy leheletnyivel zordabb kiadásban.

Krisztől nagyon féltem, a korábbi részek alapján egy sablonos karakterre számítottam. Azt hittem nem több komolytalan nőcsábásznál, meg hát zenész, milyen legyen. Aztán jött a „civil” munkája, ami teljesen meglepett, és bár keveset láttunk belőle, szerintem illik hozzá. 

Lénát a szó legjobb értelmében tartottam hétköznapinak, az adottsága ellenére, már ami az iskolai dolgait illeti ( nehezen megy neki az angol, minden ezzel való szenvedését reálisnak éreztem). Bár túl fiatalnak gondoltam végig, nagyon megkedveltem, a film mániájával együtt.

Úgy hiszem, ők a többieknél jobban megkűzdöttek a szerelmükért. 

Viszont a vége.....

Szép lett, kerek és számomra tökéletes... Aztán jött még egy csavar a happy end közepén, ahol megint leesett az állam, de ettől csak kerekebb lett az egész.

Szóval a harmadik kötet végére egy  kusza de boldog családot kaptunk. Őszintén szerettem ezeket a történeteket, komolyan. Abban biztos vagyok, hogy az Üvegszív lett az abszolút kedvenc!