JESSICA SORENSEN
CALLIE, KAYDEN ÉS A VÉLETLEN
fülszöveg
Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megtörte a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába, Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal ő szorul megmentésre…
Mikor először elolvastam, nem tetszett. Komornak éreztem, rányomta a bélyegét a hangulatomra is egy kis idejig, amit könyvnél addig nem nagyon tapasztaltam azt hiszem. Ennek ellenére, mikor megjelent a folytatás megvettem, de erről késóbb!
Kezdjük az első résszel!
Jessica nem szórakozik az olvasóval, azonnal beledobja a kegyetlen valóságba. Már itt eldöntheti az ember, folytatja-e az olvasást vagy sem.
Maga a történet, egyszerűnek tűnik. Adott két fiatal, akik az egyetemet a saját poklukból való menekülésnek tekintik. Vajon sikerül nekik? Meg tudnak-e szabadulni az évek alatt rájuk telepedő borzalmaktól?
Viszonylag hamar rájöttem, mi volt a bajom ezzel a történettel. Kegyetlen.
Nem lenne szabad ilyesminek megtörténnie… és mégis. Szinte mindennapos, nekünk pedig fogalmunk sincs róla. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy ártsuk bele magunkat mások életébe…
Mit gondoltok, jól tette Callie, hogy az első fejezetben megmentette Kaydent? Képesek lettetek volna megőrizni ezt a szörnyű titkot?
Kayden anyjával kapcsolatban annyit mondanék, hogy nem emlékszem mikor háborított fel ennyire egy karakter viselkedése, de úgy istenigazából! El nem tudom mondani, miket műveltem volna a nővel szívem szerint! Hiába szerepel kedveset, ez is elég volt hozzá, hogy kiborítson.
Tűnhet elcsépeltnek, hogy az egyetemet választották menekülési útvonalnak a szereplők, bár szerintem ez így teljesen rendbe van. ÚJ hely, ahol senki nem ismer, az lehetsz, aki szeretnél (legalább is megpróbálhatod, aztán meglátod sikerül-e).
Callie régi osztálytársai viselkedése elgondolkoztatott. Furának bélyegezték, gúnynevet ragasztottak rá, de ennyiben hagyták a dolgot. Komolyan senkinek sem jutott eszébe, hogy baj van? Ekkora változás, csupán néhány nap alatt… nem megy végbe ok nélkül! Miért így fogadták a többiek?
Persze, ne felejtsük el, hogy az éremnek két oldala van, és csak annak lehet segíteni, aki hagyja. Ilyenkor az ember fenyegetőzhet, ígérhet, kérlelhet… ha a másik nem akarja, olyan, mintha a falnak beszélne.
Callie és a kick boksz. Elsőre vicces volt elképzelni, viszont teljesen megértem. Az embernek szüksége van valamire, amin keresztül levezetheti a belső feszültséget. Valóban jobb lesz utána!
Rafinált volt a történet. Egy fejezetben csupa jó dolgokat mutat, előrelépést, nevetést… aztán jobban földhöz vág, mint eddig bármikor. Kegyetlen…
Az egészben az dühít a legjobban, ahogyan a szereplők magukra gondolnak.
Nem lenne szabad ilyesminek történnie. Soha, senkivel.
Ez a könyv egyszerre elszomorít, megráz és feldühít. De mindezek mellett leköt és befészkeli magát az olvasó gondolataiba.
A történet rávilágít arra is, hogy a jót sem könnyű elfogadni. Főleg, ha az embernek sosem volt benne része. Ijesztő, kétségbeejtő és félelmetes.
A lista viszont remek ötlet! Egészen apró dolgoktól kezdve a „meredekebbig” mindenféle tétel megtalálható rajta. Ez vezeti a lányt szép lassan ki a csigaházból. És persze Seth, akit első pillanattól a szívembe zártam. Mindenkinek szüksége lenn egy olyan barátra, mint ő. Aki nem hagy visszasüllyedni, akkor sem, ha te már feladtad, fogalmad sincs, hogyan tovább. Csodáltam, amiért az átélt szörnyűségek ellenére vidám tudott maradi. Hogyan lehetett képes erre? Irigyeltem érte.
A vége annyira földhöz vág, hogy nem biztos, hogy sikerül talpra állni. Nekem nem ment azonnal. Szívem szerint visítva dobtam volna el a könyvet. Nem lehet így vége! Kérlek, csak így ne!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése