HELENA SILENCE
EZÜSTHÍD (ENIGMA 2)
Fülszöveg:
Lena Wall szenved. Enigma biztonságából kilépve iszonyatos veszéllyel találja szembe magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel az érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát.
Hova menekülsz, ha nincs kiút? Hova menekülsz, ha az emlékeidbe is betörnek?
De mindig van esély…
Lena küzd, és menekül, majd egy jeges folyóban tér magához különös sérülésekkel. Teljes múltját, nevét és szerelmét, Alexet is elfelejti. Egy nyomozó menti meg, aki új életet kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álom labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.
A regény a nagysikerű Enigma folytatása.
Háromszor olvastam, és még mindig annyira be tud vonzani a történet, mintha először olvasnám a sorokat. Túllépett az előző köteten, jobb annál. Az első öt fejezetnél csak kapkodtam a fejem, és próbáltam feldolgozni a változást. Sokkolt, ha lehet ilyet mondani jó értelemben. Nem tudom mire számítottam a folytatástól, de erre nem.
Na, most, hogy ömlengtem egy sort beszéljünk a történetről. Belekötni igazából, semmibe sem tudok (jó, egy dolog van, ami nem tetszett, egy szereplő halála, aki miatt végig sírtam az utolsó néhány fejezetet). Ami jó dolog, hogy nem kapunk totálisan pontos leírást a helyszínekről az utolsó szögig, a szerző egy részét igenis az olvasó képzeletére bízza. Amúgy minden pörög ezerrel és, míg az előző kötetben voltak nyugodt pillanatok, amik kellemes érzéssel töltöttel el, hogy minden jó, itt ez egyáltalán nem volt meg. Mármint végig ott húzódott a feszültség, amit a mellékszálak is tápláltak, nem csak Lena. Olvasás közben végig fogvatartott a légkör, ez azok közé a könyvek közé tartozik, amitől nagyon nehezen tudok elszakadni. Szerintem a szerzőnek meg kellene próbálnia egyszer krimit írnia, amilyen az Ezüsthíd lett, tuti menne neki.
Szereplők.....Mivel Lena teljesen elfelejtette a múltját, teljesen új embereket ismerünk meg. Elsőnek ott van mindjárt Miranda, a szívem szakadt meg azért a kislányért,de ugyan akkor hihetetlenül imádtam. Theo, na ő már nem olyan egyszerű. Oké, mint pasi észveszejtő, és ezt az írónő sokszor az orrunkra kötötte. Amúgy ne értsetek félre, abszolút rajta van a könyves álompasi listámon... Tetszett, hogy Lena bár úgy személyazonosságot kapott, a lelke mélyén ugyan az az erős fiatal nő maradt, akivé az első kötet végére érett. Újra fel kellett fedeznie az erejét, és ismét jó célkora használta. Kórházban és Theo nyomozásaiban is segített.
Mikor már azt hittem a lány múltja tisztázatlan marad, a legváratlanabb szituációban került elő, még ha egy pillanatra egy fontos karakter a múltból. Szép lassan ismerkedik meg Lena Engimával, és a lakóival.Összeszorult a szívem ahogy azokat a részeket olvastam. Istenem....Viszont borzasztóan örültem, hogy viszont láthattam a régi szereplőket, az újakat is szerettem, de kezdtek hiányozni.
Ami a könyv végét illeti, szerintem zseniális. Keserédes, de azt hiszem így van jól.
Összességében minden egyes alkalommal hatalmas élmény olvasni ezt a könyvet. Akik azon gondolkoznak, hogy az első kötet után belekezdjenek-e ebbe, csak annyi mondok, hogy feltétlenül. Amellett, hogy hihetetlenül pörög, megvan benne az egyensúly, nem éreztem, hogy bármiből is túl sok lenne a könyvben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése