Első fejezet

Ahogy apám-felém intett, abból az egyetlen mozdulatból tömény megvetés áradt. Nem hallottam miket mondott rólam, de elég volt fél szemmel rápillantanom. Egykor vidám kék szeme mára vizenyőssé vált. Egyik kezemben a kanalat szorongattam, a másik ökölbe szorult az asztal takarásában.
- Lopod a napot, csak a rongyrázásoz értesz. – sziszegte rám meredve.
- Hagyd békén. – szólt anya erőtlen hangja a tűzhely mellől.
- Hallgass! Te se vagy jobb nála. Nem is az én lányom.
Összeszorított fogakkal néztem magam elé. Minden erőmre szükségem volt, hogy visszafogjam magam, és ne ugorjak apámnak.
- Ki tudja kivel keféltél, mialatt én nagy nehezen megteremtem a kenyérrevalót!
Elszakadt bennem valami. Felpattantam. Sok minden elviseltem, de azt nem, ha anyát ócsárolta.
- Meg akarsz ütni? – a belőle áradó alkohol szaga félelem helyet, mára már csak szánalmat volt képes kiváltani belőlem. – Rajta! De figyelmeztetlek, ha megteszed, nagyon megbánod! – nem kellett emlékeztetnie, tudtam, hogy képes beváltani a fenyegetéseit. Ennek ellenére, egyetlen röpke pillanatig, eljátszottam a gondolattal, hogy megütöm.
- Gabriella… - anya sóhaja átszivárgott az agyamat elborító vörös ködön. Égő tekintettel apámra meredtem, aki ekkor áthajolt az asztalon, és elkapta a ruhám nyakát.
- Gyáva ribanc! – köpte. – Ha egy ujjal is hozzám érsz, megöllek. Vagy jobbat mondok, - egész közel hajolt hozzám, a leheletétől felkavarodott a gyomrom. – ha te engem bántasz, én anyádat bántom. Ha megütsz, vagy csak tiszteletlenül viselkedsz velem, rajta vezetem le a haragomat.
Eleresztett, s én megtántorodtam, de az utolsó pillanatban sikerült elkapnom az asztal szélét. Feszült csend borult ránk. Anyu könnyáztatta szemét rajtam tartotta, a tekintete szinte könyörgött, hogy hagyjam abba.
   Hátat fordítottam, és a szobám felé indultam, de amint megtettem az első lépést meghallottam apám gúnyos horkantását. Visszaperdültem a konyhába, és teljes erőmből földhöz csaptam a tányéromat. Anyám sikoltott, apám keze felém lendült, de éppen hogy sikerült elhajolnom előle. Lélekszakadva rohantam a szobámba.

Amint becsukódott mögöttem az ajtó, elfordítottam a kulcsot a zárban, de ez sem segített, hogy biztonságban érezzem magam. Odakintről edények csörömpölését, aztán csattanást hallottam, amit súlyos csend követett. Egyszerre gyűlöltem apámat, és magamat. Nem lett volna szabad engedni a haragomnak, és reagálnom a sértegetésére. Az ágyon elterülve, az arcomat a takaróba fúrva sírtam. Nincs annál rosszabb, mint tehetetlenül nézni, ahogy egy számodra mindennél és mindenkinél fontosabb embert bántatnak, de te nem tehetsz semmit.
Összerezzentem mikor megszólalt a telefonom. Kipislogtam a könnyeimet, csak azután vettem fel.
- Hallo?
- Szia, húgi!
- Dani… - szipogva próbáltam legyűrni a könnyeimet.
- Mi a baj? – a bátyám hangja megkeményedett. Tudtam, csak egy szavamba kerülne, és itt teremne pillanatok alatt. – Bántott?
- Ne-nem… jól vagyok. – szipogtam. – Csak  kiborultam, és földhöz vágtam a tányéromat. – erőtlen mosolyt éreztem a szám sarkában.
- Jól tetted. – A hangja megnyugtatott, de tisztában voltam azzal, hogy nem gondolja komolyan. Mindig is tiltakozott, hogy akár csak szavakkal is apu ellen forduljak.
- Nem lett volna szabad ilyet csinálnom. Ocsmányságokat mondott, és eldurrant az agyam. – reszketeg sóhaj szakadt fel belőlem. – Holnap benézhetek suli után?
- Ha nem zavar, hogy dolgozom.
- Tudod, hogy szeretek kocsit bütykölni.
- De meg kell írnod a leckét!  - figyelmeztetett játékosan. A feszültség még mindig ott bujkált a hangjában, de a kedvemért visszafogta magát.  – Próbálj meg pihenni Gabi.
- Azon leszek. Szeretlek!
- Én is téged húgi!

Miután elköszöntem Danitól, óráknak tűnő percekig álltam a zuhany alatt. Addig engedtem magamra a forró vizet, amíg teljesen vörös nem lett tőle a bőröm. Miután végeztem, bemásztam az ágyba, és hagytam, hogy elnyomjon az álom.